Holnap indul az ország legnagyobb Mikulás rendezvénye A Diósgyőri Mikulásvonat 15 éve Magyarország legtöbb látogatót vonzó Mikulás programja, ahol olyan ádventi hangulatot tud varázsolni a hegyek között kanyargó kisvasút és az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüred, hogy tényleg a Mesebirodalomban érezzük magunkat.

A szervezők nem titkolt célja, hogy a kivilágított vonaton történő utazással, a téli erdő fái között megelevenedő mesékkel ne csak a gyermekeknek nyújtsanak maradandó élményt, hanem az őket kísérő felnőttek számára is megteremtsék a gyermekkori várakozás örömét, az ádventi időszak hangulatát.

"Számunkra az a legfontosabb, hogy olyan felhőtlen 2-3 órás családi együttlétet jelentsen a nálunk töltött idő, ami az ünnepi egymásra hangolódást lehetővé teszi - tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező Alapítvány elnökétől. - A mese dialógoknál is külön figyelünk arra, hogy azok a felnőttek számára is szórakoztatóak legyenek. Ez olyan jól sikerült a Ludas Matyi történet esetében, hogy évek óta nem tudjuk kihagyni a programból, mert rákérdeznek, hogy most is lesz-e az a "sírva nevetős" rész."

Az eddig 205.000 látogatót fogadó Mesebirodalomban a gyerekek kedvencei azok a történetek, amiket beöltözött meseszereplők keltenek életre. Az egy-egy mesét 4 helyszínen feldolgozó interaktív játék színvonalát mutatja, hogy olyan országosan ismert és kedvelt tehetségek kezdték itt a pályafutásukat, mint Pál Dénes vagy Marenec Fruzsina.

Ebben az évben az új, meglepetés történet a 101 kiskutya kalandja Szörnyella de Frász-szal, így az eddigi kedvencekkel, a Mikulás bácsival és a kincses ládájában sorakozó csomagokkal együtt összesen 16 jelmezes szereplő és 12 krampusz várja az érkezőket.

"A Mikulásvonatot alapvetően karitatív céllal indította az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Diósgyőrért Alapítvány, úgyhogy ebben az évben is biztosított a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek ingyenes részvétele - folytatja Boda Péter. - Ehhez az országban először a lillafüredi kisvasúton található egy, a mozgássérültek utaztatására is alkalmas, lifttel ellátott kocsi, amelyen egyidejűleg 4-6 kerekes székes utas szállítása is lehetséges."

"Örömmel tapasztaljuk, hogy a Mikulásvonat kapcsán egyre több család tervez Miskolcra egy kirándulós hétvégét, így most már a régión kívülről is nagy számban érkeznek hozzánk. A másik pozitív fordulat, hogy az óvodás és iskolás csoportok is egyre nagyobb számban választanak minket, a benti Télapó ünnepség alternatívájaként" - zárja szavait az elnök.

A rendezvény népszerűségét hűen tükrözi, hogy az online foglalási rendszer elindításakor 5 perc alatt 1.000 foglalást rögzítettek. A 25 naposra bővített és így plusz egy hétvégét is magában foglaló rendezvényre a hosszabbításnak köszönhetően még vannak szabad helyek.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes 2-3 naponta ránézni a www.mikulasvonat.hu oldalra, mert folyamatosan szabadítják fel azokat a foglalásokat, amelyekre nem érkezik befizetés.

A Mikulásvonat jegyek a kiemelt időszakokban, hétvégén és este egy fő részére 2.400,- Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 850,- Ft. A hétköznapi vonatokon délelőtt 1.800,- Ft-os, délután pedig 2.000,- Ft-os kedvezményes jegyárakkal utazhatnak a magánszemélyek és az óvodai, iskolai csoportok is.

Diósgyőri Mikulásvonat
2017. november 23 - december 17.

A "Diósgyőrért" - Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért - Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.

Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulásvonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az ÉSZAKERDŐ Zrt.-vel együttműködésben.

A Mikulásvonat programján az elmúlt 14 évben 90 mesehős szórakoztatott több mint 205.000 embert: ebből 138.800 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

Az Alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 53.306 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezen felül az Alapítvány és az ÉSZAKERDŐ Zrt. 12.340 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.

Járat- és jegyinformációk:

A MikulásvonatR 2017. november 23 - december 17 között minden nap napi 4 alkalommal közlekedik. A vonatok indulási időpontjai: 9:00, 11:35, 14:10, 16:45 órakor.

Minden vonat hat kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt és fűtött kocsival közlekedik, melyek közül négyben 54 ülő- és 6 állóhely található, a két kisebb kocsi 30, illetve 14 ülőhellyel rendelkezik.

A részvételi díj a kiemelt időszakban kortól függetlenül, ülő- és álló helyekre is egységesen bruttó 2.400 Ft/fő, hétköznap délelőtt (9.00, 11.35) 1.800,- Ft/fő, hétköznap délután (14.10) pedig 2.000,- Ft/fő. A részvételi díj tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc - Lillafüred - Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt. Gyermekeknek a mikuláscsomag átvételére jogosító jegyet is elővételben kell a jegyirodában megváltani, melynek ára: bruttó 850 Ft/db.

A szervezők a fogyatékkal élő gyermekek részére ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak. Kérésük csak annyi, hogy a felkészült fogadás érdekében mindenki előzetesen jelezze érkezését: a munkatársak minden tájékoztatást megadnak a pontos részletekről, illetve az adminisztratív teendőkről.

Csoportos kedvezmény

Óvodai, iskolai és alapítványi csoportok részére hétköznapokon a 9:00, 11:35 és 14:10 órás időpontokban indulnak kedvezményes vonatok, melyeken lehetőség van a csoportos kedvezmény érvényesítésére.

A kedvezményes MikulásvonatR csoportos jegy ára 1.800 Ft, a nem kedvezményes vonatokra az egyéni jegyárak érvényesek.

20 fő feletti csoportok részére telefonos jegyfoglalási lehetőséget biztosítanak a 20/396-93-49-es telefonszámon. Nagyobb csoportok részére igény szerint különvonatot, kisebb létszám esetén pedig különkocsit tudnak biztosítani.

Jegyiroda: Miskolc-Kilián, Dorottya u. 1. sz.

Nyitva tartás: hétfőtől-vasárnapig 8.30-17.00 között.

Figyelem! A Mikulásvonaton csak előre váltott, helyre szóló jeggyel lehet részt venni, a programhoz Lillafüreden csatlakozni nem lehetséges!

További tájékoztatás: Boda Péter telefonszám: 30 555 97 37
Foglalás és bővebb információ:
www.mikulasvonat.hu