A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány - az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. közreműködésével - a hagyományos vadászati kultúra bemutatására indított tavaszi programsorozat részeként a varázslatos zempléni Kemence-patak völgyébe invitálja az érdeklődőket, ahol 2016. április 16-án, szombaton felejthetetlen történelmi utazás várja az érdeklődőket. A program során a Pálházi Állami Erdei Vasúton hangulatos vonatozás után a Rostallói végállomáson bemutatják a magyar erdők királynőjét, a szalonkát és a zempléni őzbakot, de az utasoknak alkalmuk lesz megismerkedni a Magyarországon használt hagyományos vadászati módokkal és a vad tiszteletét övező vadászati szokásokkal is. A rendezők a nap folyamán vadászkürtös előadásokkal, vadászkutyás és vadászíjász bemutatókkal várják az utasokat, de a szakemberek bepillantást engednek abba is, hogyan készítik elő a terítéket az elejtet vad búcsúztatásához. A vadászati tevékenységek képviselőinek segítségével bárki kipróbálhatja az íjász mesterséget, illetve megismerkedhet a vadászkürt történelmével, valamint a vadászkutyák kialakulásával és feladatukkal.
A Kittenberger Kálmán különvonat 9.30-kor indul Pálházáról Rostallóra, az érdekes programok után visszafelé pedig 14.30-kor közlekedik a szerelvény.
A program plakátja itt, a részletes leírás pedig itt érhető el.