Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

A Kassai Gyermekvasút végállomásán vasárnap, a helyi Vasút napja ünnepségen adták át a Miskolc nevet viselő emlékjárművet. A kéttengelyes, cseh gyártmányú dízelmozdony - normál nyomközű kivitelben ugyan, de - azonos a Kassai Gyermekvasúton közlekedő 1000 mm nyomtávú mozdonyokkal. A kiállított járművel, illetve annak szimbolikus elnevezésével arra a szoros együttműködésre is fel akarják hívni a figyelmet, ami a határon átnyúló Interreg program révén a miskolci Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal közösen valósul meg.

Mint ismert, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Kassai Gyermekvasúttal közös pályazata támogatást nyert el különféle fejlesztésekre az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. Kassán többek között befejezik az indulóállomás felvételi épületét, egy új kitérővágányt építenek és felújítanak egy dízelmozdonyt. Miskolcon szintén az indulóállomás újul majd meg, illetve épül egy új személykocsi az erdei vasút számára. A partnerség jegyében utóbbi a Kassa nevet viseli majd. A 2019. december 31-ig tartó, "RailGate - Keskeny nyomközű vasutak, mint attrakciók és kapuk a természetre" elnevezésű szlovák-magyar program összköltségvetése megközelíti az 580 ezer eurót.

Fotó: Ľubomír Lehotský