Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

Holnap indul az ország legnagyobb Mikulás rendezvénye A Diósgyőri Mikulásvonat 15 éve Magyarország legtöbb látogatót vonzó Mikulás programja, ahol olyan ádventi hangulatot tud varázsolni a hegyek között kanyargó kisvasút és az ünnepi díszbe öltöztetett Lillafüred, hogy tényleg a Mesebirodalomban érezzük magunkat.

A szervezők nem titkolt célja, hogy a kivilágított vonaton történő utazással, a téli erdő fái között megelevenedő mesékkel ne csak a gyermekeknek nyújtsanak maradandó élményt, hanem az őket kísérő felnőttek számára is megteremtsék a gyermekkori várakozás örömét, az ádventi időszak hangulatát.

"Számunkra az a legfontosabb, hogy olyan felhőtlen 2-3 órás családi együttlétet jelentsen a nálunk töltött idő, ami az ünnepi egymásra hangolódást lehetővé teszi - tudtuk meg Boda Pétertől, a szervező Alapítvány elnökétől. - A mese dialógoknál is külön figyelünk arra, hogy azok a felnőttek számára is szórakoztatóak legyenek. Ez olyan jól sikerült a Ludas Matyi történet esetében, hogy évek óta nem tudjuk kihagyni a programból, mert rákérdeznek, hogy most is lesz-e az a "sírva nevetős" rész."

Az eddig 205.000 látogatót fogadó Mesebirodalomban a gyerekek kedvencei azok a történetek, amiket beöltözött meseszereplők keltenek életre. Az egy-egy mesét 4 helyszínen feldolgozó interaktív játék színvonalát mutatja, hogy olyan országosan ismert és kedvelt tehetségek kezdték itt a pályafutásukat, mint Pál Dénes vagy Marenec Fruzsina.

Ebben az évben az új, meglepetés történet a 101 kiskutya kalandja Szörnyella de Frász-szal, így az eddigi kedvencekkel, a Mikulás bácsival és a kincses ládájában sorakozó csomagokkal együtt összesen 16 jelmezes szereplő és 12 krampusz várja az érkezőket.

"A Mikulásvonatot alapvetően karitatív céllal indította az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Diósgyőrért Alapítvány, úgyhogy ebben az évben is biztosított a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek ingyenes részvétele - folytatja Boda Péter. - Ehhez az országban először a lillafüredi kisvasúton található egy, a mozgássérültek utaztatására is alkalmas, lifttel ellátott kocsi, amelyen egyidejűleg 4-6 kerekes székes utas szállítása is lehetséges."

"Örömmel tapasztaljuk, hogy a Mikulásvonat kapcsán egyre több család tervez Miskolcra egy kirándulós hétvégét, így most már a régión kívülről is nagy számban érkeznek hozzánk. A másik pozitív fordulat, hogy az óvodás és iskolás csoportok is egyre nagyobb számban választanak minket, a benti Télapó ünnepség alternatívájaként" - zárja szavait az elnök.

A rendezvény népszerűségét hűen tükrözi, hogy az online foglalási rendszer elindításakor 5 perc alatt 1.000 foglalást rögzítettek. A 25 naposra bővített és így plusz egy hétvégét is magában foglaló rendezvényre a hosszabbításnak köszönhetően még vannak szabad helyek.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes 2-3 naponta ránézni a www.mikulasvonat.hu oldalra, mert folyamatosan szabadítják fel azokat a foglalásokat, amelyekre nem érkezik befizetés.

A Mikulásvonat jegyek a kiemelt időszakokban, hétvégén és este egy fő részére 2.400,- Ft-ba kerülnek, a mikuláscsomag ára darabonként 850,- Ft. A hétköznapi vonatokon délelőtt 1.800,- Ft-os, délután pedig 2.000,- Ft-os kedvezményes jegyárakkal utazhatnak a magánszemélyek és az óvodai, iskolai csoportok is.

Diósgyőri Mikulásvonat
2017. november 23 - december 17.

A "Diósgyőrért" - Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért - Közhasznú Alapítványt 2002. november 25-én olyan magánszemélyek hozták létre, akik maguk is Miskolc-Diósgyőrben élnek, ezért fontos számukra, hogy az alapítvány nevében is megfogalmazott fejlődés valóban megvalósuljon.

Az alapítvány az elmúlt években hűen és eredményesen szolgálta létrejöttének céljait, a Mikulásvonat életre hívásával azonban a megyehatáron is túlmutató, országos érdeklődést kiváltó családi programot kínál a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút üzemeltetőjével, az ÉSZAKERDŐ Zrt.-vel együttműködésben.

A Mikulásvonat programján az elmúlt 14 évben 90 mesehős szórakoztatott több mint 205.000 embert: ebből 138.800 gyermek volt az, aki a várva várt csomagon felül a Mesebirodalom élményeivel is gazdagodhatott.

Az Alapítvány és Miskolc város önkormányzati képviselőinek összefogása lehetővé tette 53.306 miskolci óvodás és kisiskolás gyermek ingyenes részvételét. Ezen felül az Alapítvány és az ÉSZAKERDŐ Zrt. 12.340 fogyatékkal élő gyermek és felnőtt számára is biztosította a program elérhetőségét.

Járat- és jegyinformációk:

A MikulásvonatR 2017. november 23 - december 17 között minden nap napi 4 alkalommal közlekedik. A vonatok indulási időpontjai: 9:00, 11:35, 14:10, 16:45 órakor.

Minden vonat hat kívül-belül feldíszített, kivilágított, zárt és fűtött kocsival közlekedik, melyek közül négyben 54 ülő- és 6 állóhely található, a két kisebb kocsi 30, illetve 14 ülőhellyel rendelkezik.

A részvételi díj a kiemelt időszakban kortól függetlenül, ülő- és álló helyekre is egységesen bruttó 2.400 Ft/fő, hétköznap délelőtt (9.00, 11.35) 1.800,- Ft/fő, hétköznap délután (14.10) pedig 2.000,- Ft/fő. A részvételi díj tartalmazza a krampuszok társaságában történő utazást a feldíszített kisvonaton a Miskolc - Lillafüred - Miskolc útvonalon, valamint az egyórás mesejátékon való részvételt. Gyermekeknek a mikuláscsomag átvételére jogosító jegyet is elővételben kell a jegyirodában megváltani, melynek ára: bruttó 850 Ft/db.

A szervezők a fogyatékkal élő gyermekek részére ingyenes részvételi lehetőséget biztosítanak. Kérésük csak annyi, hogy a felkészült fogadás érdekében mindenki előzetesen jelezze érkezését: a munkatársak minden tájékoztatást megadnak a pontos részletekről, illetve az adminisztratív teendőkről.

Csoportos kedvezmény

Óvodai, iskolai és alapítványi csoportok részére hétköznapokon a 9:00, 11:35 és 14:10 órás időpontokban indulnak kedvezményes vonatok, melyeken lehetőség van a csoportos kedvezmény érvényesítésére.

A kedvezményes MikulásvonatR csoportos jegy ára 1.800 Ft, a nem kedvezményes vonatokra az egyéni jegyárak érvényesek.

20 fő feletti csoportok részére telefonos jegyfoglalási lehetőséget biztosítanak a 20/396-93-49-es telefonszámon. Nagyobb csoportok részére igény szerint különvonatot, kisebb létszám esetén pedig különkocsit tudnak biztosítani.

Jegyiroda: Miskolc-Kilián, Dorottya u. 1. sz.

Nyitva tartás: hétfőtől-vasárnapig 8.30-17.00 között.

Figyelem! A Mikulásvonaton csak előre váltott, helyre szóló jeggyel lehet részt venni, a programhoz Lillafüreden csatlakozni nem lehetséges!

További tájékoztatás: Boda Péter telefonszám: 30 555 97 37
Foglalás és bővebb információ:
www.mikulasvonat.hu

 

 

November 1-től változik a menetrend a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A tavaszi-őszi menetrendet ekkor váltja a téli. Ekkortól egészen jövő tavaszig csak hétvégeken és ünnepnapokon, valamint karácsony és újév között közlekednek majd menetrend szerinti járatok Miskolc-Dorottya utca - Lillafüred - Garadna között. Az üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt. döntése szerint azonban az iskolai őszi szünetre való tekintettel november 2-án és 3-án is lesz vonatközlekedés Lillafüred felé. A vonatok a téli, hétvégi menetrend szerint járnak majd, ami összesen 4 vonatpárt jelent a két végállomás között. Miskolc-Dorottya utcáról Garadna felé 10:15, 11:30, 12:45 és 14:00 órakor, míg Garadnáról Miskolc-Dorottya utca felé 11:30, 12:45, 14:00 és 15:15 órakor indulnak a szerelvények.
További utazási információk, illetve különvonat rendelés tekintetében a LÁEV Üzemigazgatóság készséggel áll az utasok rendelkezésére a +36 46-530-593, vagy a +36-30-488-7528-as telefonszámokon. A LÁEV téli menetrendje itt tekinthető meg.

 

(forrás: eszakerdo.hu)

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) üzemeltetőjeként örömmel értesült "A turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről" szóló 1467/2017. Kormányhatározatban arról, hogy Magyarország Kormánya többek között a LÁEV felújítását is támogatni kívánja.
A társaság a projekt részleteiről a Támogatási Szerződés megkötését követően tud részletekkel szolgálni. Az előzetes tervek alapján a fő cél a vasúti pálya és a járműállomány átfogó felújítása, korszerűsítése. Ez a támogatás történelmi pillanat a kisvasút és a társaság életében, mivel hasonló volumenű felújításra a vonal megnyitása óta, azaz közel száz éve nem volt lehetőség. A közeljövőben megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően hazánk egyik legnépszerűbb és legnagyobb forgalmú kisvasútjának utasai egy korhűen felújított, üzembiztos működésű erdei vasút szolgáltatásait élvezhetik majd.
A LÁEV jelenleg is Miskolc város egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója, így a régóta várt beruházásnak köszönhetően remélhetőleg tovább növekszik majd a térségbe irányuló idegenforgalom is.

 

 

(forrás: eszakerdo.hu)

MTI / iho
2017.7.26 18:45  
 

A tízmilliárd forint több mint felét az erdészetek kapják.

 

Az Indóház előzménycikkében a Magyar Közlönyben megjelent fejlesztési ütemeket vették górcső alá, amely már a később megszavazandó közel 15 milliárd forint elosztásáról szól, de Révész Máriusz kormánybiztos egyelőre a jelenleg is meglevő összegről tartott sajtótájékoztatót. Az összeg 2016 óta folyamatosan emelkedik: az eredeti 6,6 milliárdról először decemberben emelték tízre. Az Indóház április-májusi száma foglalkozott az ezen összegen felüli tervezési, fejlesztési ötletekkel is,

Lássuk szép sorjában, mire is lesz elég az a bizonyos tízmilliárd! Az erdészetek (és az áltaulk fenntartott vasutak, természetesen) hat, a MÁV 1,4, az egyéb fenntartású vasutak 2,5 milliárd forinthoz juthatnak, ezen forrásokat pályafelújításra, járműkorszerűsítésre, járműprototípus kialakítására, illetve vonalhosszabbítások tervezésére lehet fordítani.

Az erdészeteknek, az általuk fenntartott vasutaknak jut a legtöbb pénz
(fotó: Kemsei Zoltán)
 

Az első ütemben megújul a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, a lillafüredi, a gyöngyösi, a királyréti állami erdei vasút, a kemencei, a debreceni és a balatonfenyvesi kisvasút pályája, járművei. A mozdonyok, vagonok prototípusainak kifejlesztésére összesen hétszázmillió forintot ad a kormány.

A kormány döntött arról, hogy elkészítteti a kisvasúti fejlesztésre vonatkozó terveket is. A balatonfenyvesi kisvasút csisztai szakasza újraéledhet (egyelőre a rajzasztalon csupán), a nagycenki vonal Fertődig futna. A kemencei és a királyréti vonal folytatását is (újra)tervezik – azokban a bizonyos régi szép időkben természetesen mindkét vonal hosszabb volt. A felcsúti kisvasút mindkét irányban újjáélesztené a hajdani nagyvasúti vonalat Lovasberény–Bicske között (ez előbbi településhez akkor nem ártana, ha Fehérvárról egy Bz is ingázna). Megvalósíthatósági tanulmány készül a nyíregyházi kisvasút újjáélesztésére, Lillafüreden pedig pályarekonstrukció várható.

Révész Máriusz kiemelte: az utasszám további növekedését várják ezektől az intézkedésektől: a statisztika mindenképp jó eddig is. A 2015-ös adatokhoz képest 14,8 százalékkal többen, 1,38 millióan utaztak tavaly a magyarországi kisvasutakon.

 

( Forrás: http://www.iho.hu )

 

Új járatpárt indít az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolc kisvasútján, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A "Pacsirta járat" fantázianevet viselő vonatpár 2017. július 1-jétől, a főszezoni menetrend életbe lépésétől közlekedik majd augusztus végéig hétvégéken és ünnepnapokon. Az új járatpár kísérleti bevezetésének elsődleges célja, hogy a lillafüredi szállóvendégek korábban juthassanak el kisvonattal a Diósgyőri Várhoz, vagy egyéb népszerű miskolci nevezetességekhez, de a korábbi miskolci indulás a bükki túrázók számára is kedvező lehet. Az évek óta megszokott menetrend szerint Lillafüredről a legelső vonat csak negyed 12-re ért Miskolcra, ami egy tartalmasabb programhoz kései lehetett. Az új vonatpárnak köszönhetően ez az időpont 9:58 órára módosul, így az ÉSZAKERDŐ Zrt-nél bíznak benne, hogy a miskolci programokat tervezők hamar megkedvelik majd az új járatot.
Fontos tudnivaló, hogy a többi vonattal ellentétben, az új járat Lillafüred felé nem Miskolc-Dorottya utca végállomásról, hanem a Hegyalja úti fénysorompós útátjáró mellett fekvő Majláth megállóból indul majd 8:40 órakor. A vonat csak Lillafüredig közlekedik, ahonnan 9:25 órakor indul vissza Miskolcra, immár a szokásos végállomásra, Miskolc-Dorottya utcára.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút hivatalos menetrendje itt érhető el.