Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

A tavalyi nagy sikerű, hagyományteremtő rendezvény után ismét különvonatokat indított a szerelmesek napja alkalmából az ÉSZAKERDŐ Zrt. Az alkalomhoz illően feldíszített szerelvények a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalán Miskolc-Dorottya utca és Lillafüred között közlekedtek február 14-én, kedden és 15-én, szerdán is.

A lillafüredi érkezés után a párok rövid sétát tettek a kivilágított függőkertben és megnézték a jégbe fagyott Szinva-vízesést. Ezután kezdetét vette az alkalmi gyertyafényes vacsora a Tókert étteremben, ahol a "Hódító étke", az "Édes kettes" és az "Ámor nyila" fantázianeveket viselő négyfogásos menük közül választhattak. A vacsora után a vendégek szintén különvonattal tértek vissza Miskolcra. Járataink mindkét nap jó kihasználtsággal közlekedtek - foglalta össze Jakóts Ádám, az ÉSZAKERDŐ Zrt. programszervezője.

A 2017-es esztendő első kisvasutas rendezvényeként szombaton különvonatot indított az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútja - a menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalon - Mahócára. A csípős, mínusz tíz fok körüli hideg nem vette el a kedvét a kisvasutak kedvelőinek: előzetesen minden hely elkelt a szerelvényre. A két mozdonnyal és négy fűtött kocsival közlekedő Zúzmara Expressz utasait kétféle programajánlattal várták a szervezők. A vasútfotósok számára a két új vadászkocsiból kiállított szerelvénnyel fotósvonatot indítottak, melynek útja során a pálya legszebb pontjain készíthettek felvételeket a résztvevők. A gyermekes családokat pedig a fónagysági Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskolában várták érdekes programokkal a szervezők. A gyerekek találkozhattak Téltündérrel és Erdészapóval, majd tesz-vesz órán, erdei iskolai bemutatón és "hó-bagoly" készítő versenyen vehettek részt. A visszajelzések alapján, nem bánta meg, aki a LÁEV-et és az Erdei Iskolát választotta ezen a napon. Az erdőgazdaság munkatársai abban bíznak, hogy hasonlóan sikeres lesz a következő, február 14-re és 15-re tervezett "Szerelemvonat Lillafüredre" elnevezésű rendezvény is. Erről az ÉSZAKERDŐ Zrt. internetes portálján, a www.eszakerdo.hu címen található részletes információ.

 

A hétvégén véget ért az idei mahócai különvonati szezon. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. "Lombhullató vonatozás Mahócára" elnevezéssel hirdetett programot szombatra a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalára. Miskolc-Dorottya utcáról két különvonat indult Mahócára, visszafelé pedig három indulási időpont közül választhattak az utasok. A LÁEV nyáron elkészült két vadászati tematikus személykocsija ezúttal is a szerelvény része volt. A vállalkozó kedvű erdőjárók vezetett túrán vehettek részt: ennek során a Bükk nevezetes környékbeli "köveit", látványos szikláit és kilátópontjait keresték fel. Voltak azonban olyanok is, akik a varázslatos szépségű Andókúti forrástó partján töltötték az időt.

 

Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett a Hegyközben az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága. Csaknem 150-en utaztak szombaton a Pálházi Állami Erdei Vasúton. Akkora volt az érdeklődés, hogy két szerelvényt kellett indítanunk, az egyik négy, a másik pedig három kocsival közlekedett. Elsőként Kemence-pataknál Mihók István az utánkeresésről tartott előadást. Itt különösen a kisgyerekek körében arattak nagy sikert a kutyák, ugyanis vérebet, szálkás szőrű tacskót és vizslát is láthattak a résztvevők. Kőkapun a gímbikáról és a Hegyközről tudhattak meg érdekességeket, de a visszaútra is maradt meglepetés. Kemence-pataknál már egy gímbika teríték várta az utasokat, és egy új vadász avatását is végignézhették. Itt Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke tartott ismertetőt. Aki jól fülelt, az este folyamán a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatta a távolból - foglalta össze a történeteket Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

A tavalyi első program után, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Vadászkürt expressz elnevezéssel ismét elindította szarvasbőgés-hallgató különvonatát a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Mahócai szárnyvonalán. A rendezvényre csaknem kétszázan voltak kíváncsiak, így a tekintélyes, hatkocsis szerelvény leközlekedtetése a meredek hegyi pályán különös kihívás elé állította az erdei vasút munkatársait.
A zsúfolásig telt különvonat a szárnyvonal mesés helyszínére, Andókútra vitte utasait. A népszerű erdei pihenőhely varázslatos szépségű forrástavának partján Pecze István, vadászati felügyelő tartott - trófea-bemutatóval színesített - előadást a magyar erdők királyáról, a gímszarvasról. A program emlékezetes eleme volt Mihók István, a Hernádvölgyi Erdészeti Igazgatóság vezetőjének bemutatója, aki a vérebes utánkeresés rejtelmeibe engedett bepillantást. Mindezeket követően a résztvevők ismét vonatra szálltak, majd következett az este "fénypontja": a szerelvény a legalkalmasabb erdei helyszínen megállt, a mozdonyok motorja leállt, majd az utasok a vasúti kocsikban ülve fülelhettek a gímszarvas nászának jellegzetes hangjai után. A rendezvény utolsó helyszíne a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola volt. Itt Rencsiné Ágh Márta, az erdőgazdaság humánpolitikai osztályvezetője mondott köszöntőt, majd egy valódi gímszarvas-teríték mellett Bótáné Batta Olga tartott érdekes előadást a vadászat mibenlétéről, a vadászat hagyományairól. A program során a Bükki Vadászkürtösök játéka emelte az esemény fényét, de sokak örömére vált, hogy a LÁEV idén elkészült vadászati tematikus személykocsijai is most közlekedtek első alkalommal nyilvános forgalomban - foglalta össze Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, a program egyik szervezője.