Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala


Az ÉSZAKERDŐ Zrt. október utolsó szombatján ez évben is megrendezi hagyományos mahócai szezonzáró vonatozását. A program keretében vezetett erdei sétával ellátogathatnak a Mahócai méneshez. Mindemellett egyéni programként andókúti piknikezést, varbói sétát, vagy erdei túrákat ajánlunk utasainknak.
A
programismertető itt olvasható.
A program
plakátja itt tekinthető meg.

 

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, melynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ismét csatlakozik a Mobilitási Hét és az Autómentes Nap programjaihoz. 2017. szeptember 22-én, pénteken az erdőgazdaság által üzemeltetett Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasút járatain a gépjármű forgalmi engedélyt felmutató utasok 300 forintos napijegy váltása mellett korlátlanul utazhatnak. Miskolcról 9.30-kor, 11.30-kor és 14.00 órakor indulnak a vonatok, Pálházáról pedig 8.30-kor, 12.00 és 15.30-kor.
A rendezvény
plakátja itt tekinthető meg.

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ez évben is megrendezi hagyományos szarvasbőgés- hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A vadászati érdekességeket felvonultató program mellett idén egy vezetett erdei túrán is részt vehetnek az arra vállalkozók. A programra gyermekeket és felnőtteket egyaránt várunk.
A programismertető itt olvasható.
A program plakátja itt tekinthető meg.

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi nagy sikerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Pálházi Állami Erdei Vasúton. A szeptember 23-án késő délután kezdődő program keretében vendégeink különvonattal utazhatnak a Kemence-patak völgyébe, ahol részesei lehetnek az igazi szarvasbőgésnek. A bőgés-hallgatás mellett vadászati érdekességekkel, vérebes bemutatóval, vadászkürtöléssel és igazi terítékkel várjuk utasainkat. Jelentkezni a kisvasut @ eszakerdo.hu ímélcímre küldött levélben lehet a részt vevő felnőtt és gyermek utasok számának megadásával.
A program
plakátja itt tekinthető meg.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ez évben a Hegyköz szívében futó Pálházi Állami Erdei Vasúton rendezi meg az észak-magyarországi kisvasutak (Lillafüred, Pálháza) közös kisvasúti napját.
A program keretében felavatjuk az erdei vasút közelmúltban felújított zárt személykocsiját, vendégeink betekinthetnek fűtőházunkba, ahol nem szokványos módon, alulról is megtekinthető lesz egy C-50-es dízelmozdony. A Rostalló végállomásig tartó kisvonatozás mellett megtekintjük Pálháza nemrég épült, működő, középkori stílusú vízimalmát, de lesz lehetőség kőkapui sétára is.

A programismertető itt olvasható.
A program
plakátja itt
tekinthető meg.