Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

A Diósgyőri Mikulásvonat a koronavírus járványhelyzet miatt 2020-ban elmarad!

18 év után először nem nyitja ki kapuit a Lillafüredi Mesebirodalom. Nehéz ezt elfogadni, feldolgozni, a szívünk mélyén reméltük, hogy nem így fog történni. Mindazonáltal egyetértünk a döntéshozókkal, ez most a racionális, helyes döntés. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten idén is létrehozzuk, kicsiben, máshogy, de mégis megteremtve a Mikulásvonat által nyújtott megszokott ünnepi hangulatot. Ezt idén nem tudjuk Önöknek megmutatni! ☹

Őszintén meg kell mondanom, hogy nemcsak a gyerekek, szülők, nagyszülők miatt nehéz, nemcsak azért, mert idén a fogyatékkal élő barátainkat sem láthatjuk vendégül, hanem jelentős mértékben csapatunk miatt is.

A Mesebirodalmi világgal járó rengeteg öröm, élmény, a rendezvény három hetének érzelmei, és a számtalan megható pillanat nagyon fog hiányozni az évről-évre az esemény sikeréért dolgozó közel 100 fős csapatunknak – a Mikulásvonatot szervező Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány és az Északerdő Zrt. munkáját segítő Kollégáknak, Partnereknek, Önkénteseknek – akik számára a Mikulásvonat több mint egy rendezvény.

Nehéz időszak áll előttünk, melynek átvészeléséhez kívánok mindenkinek sok erőt és kitartást, kérem a szabályok betartásával vigyázzanak magukra és egymásra.

Jövőre a Mikulás mesebirodalmában Lillafüreden találkozunk, mert a mesének folytatódnia kell tovább, a mostani kényszerszünettől eltekintve, lelkesen, töretlenül. Külön öröm a jövőre nézve, hogy az Északerdő Zrt. és a LÁEV munkájának köszönhetően, a MIKULÁSVONATON teljesen felújított járműparkkal és épületekkel várhatjuk majd a hozzánk látogatókat.

 

Üdvözlettel:

Boda Péter

a kuratórium elnöke

Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány

(www.mikulasvonat.hu)