Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

 

Forgalmi engedélyt felmutató utasainkat idén is kedvezményes utazási lehetőséggel várjuk a LÁEV és a PÁEV menetrend szerinti járatain a 2019. szeptember 22-i autómentes napon!


A program plakátja itt tekinthető meg.


 

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ez évben is megrendezi hagyományos szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton. A vadászati érdekességeket felvonultató program mellett vezetett erdei túrán is részt vehetnek az arra vállalkozók. A programra gyermekeket és felnőtteket egyaránt várunk.


A programtájékoztató itt olvasható.
A rendezvény plakátja itt tekinthető meg.


 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi hagyományos Szarvasbőgés-hallgató vonatozását a hegyközi Pálházi Állami Erdei Vasúton. A rendezvényt, a korábbi évek nagy érdeklődésére való tekintettel idén immár kétnaposra tervezik. Szeptember 20-án pénteken és 21-én szombaton azonos programmal várják a gímszarvasok nászának hangjai iránt érdeklődő vendégeket. A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Érdemes is mielőbb jelentkezni, mert a helyek rend szerint hamar gazdára találnak. Regisztrációs igényét a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ímélcímre küldött elektronikus levélben jelezheti, megjelölve a felnőtt, ill. gyermekjegyre jogosult résztvevők számát. Jegyváltás indulás előtt a vonaton. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 

A program plakátja itt tekinthető meg.

 

Közlemény:
A szeptember 21. szombati programnapra az előzetes regisztráció alapján minden hely elkelt. Szombatra további jelentkezéseket csak várólistára rögzítünk, ahonnan lemondás esetén lehet átkerülni a résztvevők listájára. A szeptember 20. pénteki programnapra még vannak szabad helyeink, oda még fogadunk jelentkezéseket.

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2019. augusztus 24-én szombaton nyárzáró vonatozást rendez Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által amúgy nem járt szárnyvonalára. Vendégeink számára egy különleges programmal készülünk Mahócán, de emellett számos egyéni kikapcsolódási lehetőséget is ajánlunk Andókút és Mahóca környékén.

 

A programismertető itt olvasható.
A program
plakátja itt tekinthető meg.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozik az országos Múzeumok Éjszakája rendezvényhez. A június 22-én szombaton megrendezésre kerülő programhoz a LÁEV idén sok újdonsággal készül. Megnyílik a látogatók előtt Diósgyőr-Majláth forgalmi telep, az érdeklődők betekinthetnek a fűtőházba, megnézhetnek egy kisvasúti kocsit alulról, de lesz vasútijármű-kiállítás, erdészeti munkagép bemutató és ügyességi feladatok is. A majláth-i programokon túl idén is lesz esti vonatozás a Fazola-kohóig, ahol további programokkal várja az érdeklődőket az erdőgazdaság és a Kohászati Gyűjtemény is.