Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

Csaknem kéttucatnyi programot terveznek az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjai 2019-ben. Minden évszakban változatos, érdekes rendezvényekkel várja az új évben is az utasokat az erdőgazdaság. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton január 19-én indul a rendezvénysorozat, akkor a Zúzmara Expressz közlekedik Mahócára.  A Pálházi Állami Erdei Vasút első programja pedig a február 9-i, Téli zempléni vonatozás lesz. Akárcsak idén, úgy 2019-ben is rendeznek majd kisvasúti napot mindkét erdei vasúton. Ismét lesznek szarvasbőgés-hallgató vonatozások, közlekednek fotós szerelvények, és természetesen a Mikulás-programok sem maradnak el. A rendezvényeken való részvételhez jellemzően előzetes regisztráció szükséges. A társaságnál abban bíznak, hogy 2019-ben is sokan választják majd a kisvasúti programokat.

 

Letöltés: ITT